Az irodalmi pályázatok egy művészeti life coach szemével

Felmerült az Irodalmi pályázatok csoportban egy olyan kérdés, hogy vajon milyen dolgok lehetnek az irodalmi pályázatok buktatói. Ez egy nagyon érdekes téma, az első cikket szerkesztőként írtam (top 10 trükk, hogyan írj novellapályázatra), de nemcsak irodalmi értelemben lehet erről írni, hanem művészeti life coachként is érdemes megnézni, milyen gondolatokat hív be.

---

Ha kezdő író vagy, akkor nagyszerű publikálási lehetőséget jelent, ha pályázol, viszont egyben az idegesség, bosszúság, vagy szomorúság forrása is lehet akkor, ha elforgácsolod magad, vagy nem jól választod ki a célodat.

Mit nézz meg, mielőtt irodalmi pályázatokra írnál?

Nyilván olvasd el a kiírást, méghozzá alaposan és értelmezd is. Meg természetesen számos fogás is van, lásd bármelyik kreatív írással foglalkozó oldal tanácsait, vagy A siker tintáját.

De nézzük azokat a dolgokat, amelyekről általában nem esik szó…

Érdemes rákeresni, ki a kiíró és milyen szakmai háttere van

Ez látszólag egy magától értetődő dolog, de a legtöbb pályázó nem teszi meg, és ebből máris félreértések adódnak. Ez nemcsak írói szempontból fontos, hanem egy horgonypont is, a valóság pontosabb észlelésében segít.

A leggyakoribb csoportok, amelyek irodalmi pályázatokat írnak ki:

• profi, hagyományos kiadók,
• profi marketingoldallal rendelkező, de szűrési és szerkesztési értelemben amatőr magánkiadós csoportok,
• írókból álló baráti társaságok, akik összeállítanak közösen egy antológiát,
• cégek, pl. mobilszolgáltatók, levespor reklámozók stb., akik marketing okból kiírnak egy pályázatot,
• állami támogatást nyert szépírós csoportok, akiknek el kell költeni a pénzt,
• végül az irodalombarátok, akik a kezdők felé kvázi egyfajta szolgáltatásként csinálják.

Ezeknek a kiíróknak más és más a szakmai tudása, és mások a lehetőségek

Van olyan közösség, ahol nincs a háttérben tőke, emiatt épphogy ki tudják gazdálkodni a nyomdaköltséget, de a szerkesztés, korrektúrázás, tördelés ingyenes közösségi munka keretében zajlik. Máshol meg a pályáztatás egy üzleti modell, és valami haszna származik az adott kiadónak, pl. egy magánkiadásos kötetbe gyűjtenek vele alkotókat, de az is lehet, hogy a pályázat ingyenes, és majd a későbbiekben szeretnének így új, fizetős ügyfelet. Olyan is előfordul, hogy állami pályázati pénzeket időre el kell költeni, és ebből adnak ki novelláskötetet. De az is megesik, hogy egy nagy kiadó egy adott témára antológiát akar kiadni. Nagyon sok ok állhat egy kiírás mögött.

Fontos tudni, hogy az irodalom tele van amatőrökkel a bírálati székben is. Ez amúgy nem feltétlenül baj, de elhúzhatja a bírálati szempontokat valamilyen irányba. Ne várjunk teljesen objektív értékelést amatőr helyeken. (Bár ott is előfordulhat, hogy egy jó szűrővel találkozunk.)

Ugyanígy a profi kiadóknál is ha képzetlen előszűrőket alkalmaznak, akkor ott is kieshet olyan írás, aminek nem kellene. Általában a rendszeres pályázatok szűrőinél alakul ki magasabb lektori tapasztalat, vagy akkor, ha a pályázati szűrésre is ki vannak képezve a szerkesztők.

Itt jelenik meg gyakran az a probléma, amiről fentebb írtam, hogy hiába egy nyertes mű, mégsem azt kapja az író, amire lelke mélyén vágyik. Kapott olvasói sikert, de észre sem vette a szakma?

Nem árt azt is eldönteni, hogy az írói céljaink egybeesnek-e az irodalmi pályázatok céljaival

Mi a kiíró oka, ami miatt kiírták a pályázatot? Érdemes átgondolnunk, majd azt is, hogy mi vajon mit szeretnénk elérni azzal, hogy beküldünk egy írást.

Lehetséges, hogy a cél a játék, és élvezzük a toll kipróbálását, az új és ötletes irodalmi pályázatokat.

De az is lehet, hogy valami vágyunk van, aminek a kielégítésére ösztönösen törekszünk.

Ha szeretnénk a pálya elején egy kis önbizalmi erősítést, vagy épp a nagyinak karácsonyra adni egy szépen kinéző antológiát, bizonyítva, hogy igen, mi írók leszünk, ne beszéljen le róla, akkor teljesen megfelelő lehet erre egy irodalombarátok által megszervezett antológia.

Vagy ha van egy kellemes irodalmi közösség, aminek a tagjai szeretnénk lenni, esetleg érdekesek az irodalmi pályázatok témái, amiket kiírnak, akkor egy írókör, írói közösség kötete is hangulatos közösségi élmény lehet. Első pár publikációnak nagyszerű, miközben az ember megéli a megjelenés élményét.

De ugyanez már csalódást kelthet, ha mondjuk szakmai elismerést szeretnénk, hiszen szakmai elismerést ott kapni, ahol a szakma van. Ez is evidensnek tűnik leírva, mégis rengeteg ember olyan kiadványokkal szeretné ezt megkapni, amelyek periférián vannak, nincsenek benne az irodalmi fősodorban, netán az adott zsáner, vagy olvasóközösség szeme előtt.
Itt máris felmerül a kérdés, mit tekintünk szakmának, pontosan kiket. Mert hiába dicsér mondjuk egy csapat krimiíró, ha mi a szépirodalom felé kacsingatunk.
Sok szerzőnek van egy homályos kép a fejében a szakmai elismerésről, de amíg ez nincs nevesítve, addig csak egy diffúz rossz érzést okoz, hiszen hogyan lehetne megkapni valami homályos dolgot. Ha a fagyizóban a lelked mélyén csokifagyira vágysz, akkor a világ legjobb pisztáciája is kevés lesz. Nevesítsd magadban, hogy kik a referenciaszemélyek (pl. egy bizonyos szerkesztő, vagy író), vagy mi a referenciacsoport (egy bizonyos közösség), vagy referencia szervezet (pl. egy adott kiadó). Ha ezt végiggondolod, onnan kezdve legalább tudatosodik, mit szeretnél.

Azt sem árt átgondolni, hogy ez a szakma, vajon annak a területnek a szakmája-e, amit hosszútávon írni szeretnél? A szórakoztató irodalomnak van egy olyan gyengesége, hogy több zsánernek benne nincs nyilvános szakmai közege (csak a kiadói szerkesztők, de ők nem biztos, hogy elérhetők), így az írók – tévesen – más terület szakmai embereitől várják a validálást.

Ezzel az a baj, hogy jó eséllyel kudarcra van ítélve. Ahhoz, hogy az író ezt megkapja, egy teljesen más eszköztár kellene. Például amikor romantikus író a sci-fis réteg felé szeretne „megfelelni”, és sci-fit ír, egyrészt meg kéne tanulnia egy új eszköztárat, ami rengeteg idő, gyakorlás, és lehet, feleslegesen, mert amúgy hosszútávon nem akar sci-fit írni, nem is érdekli olyan mélyen a terület, hogy a heti olvasmányaiban rendszeresen szerepeljen. Másrészt elfelejti, hogy ha már publikált író, ezzel elhagyja a régi olvasóit, akik pont a korábbi történetei miatt szerették.

Ez egy önbizalomhiányból eredő tévút, amit érdemes tudatosítani, és mondjuk inkább egy önismereti körbe, vagy önbizalom növelő tréningre elmenni, mint a saját valódi, mély céloktól elkanyarodni, csak azért, mert csalóka délibábként ott libeg, hogy elismerést kaphat mástól.

Lehetséges az is, hogy az elismerés, amire vágyunk, az a mélyben másabb, például az olvasók lelkesedése, ugyanis egy jó írást olvasók nagy tömege validálhat. Ezt elméletileg sok helyen meg lehet kapni, de gyakorlatilag ugyanaz a helyzet, mint a szakmai dologgal, vagyis olvasói elismerést ott lehet kapni, ahol olvasók vannak. Tehát ha a pályázati kiíró nem olyan szervezet, ami nagy tömegeket elér és populáris, akkor hiába jön pl. szakmai dicséret. Ha a kutya sem olvassa és semmi visszhangja nincs, akkor csalódást okozhat egy pályázati győzelem.

Ugyanez vonatkozik a pénzügyekre is. A világ gazdasága nem cserekereskedelmen alapszik, hanem pénzalapú. Ezt azt jelenti, hogy pszichésen is mélyen beágyazódhat az emberbe, hogy akkor író, ha a munkája ellenértékét anyagilag megkapja. Sokan kínosnak érzik ezt kimondani, pedig ez teljesen normális dolog, és nem pénzéhség. Minden munkáért jövedelem jár, a profi szintű írás sem különbözik ettől. Az olvasó gondolatokat, érzéseket, álmokat vesz meg könyv formájában. Olyan dolgokat, amelyek őt érzelmileg vagy intellektuálisan inspirálják, vagy épp elszórakoztatják. És ezt hatalmas munka leírni. Van olyan író, aki jómódú, és nem érdekes neki, hogy pályázatból folyik-e be pénz. De van olyan is, akinek igen, fontos minden forint, hiszen szegényebb, és „időt tud rajta venni”, nem kell máshol dolgoznia, hanem írhat. Merjük kimondani, hogy fontos a pénz, mert teljesen más élmény az, ha valaki anyagi elismerést kap a munkájáért.

(Nagyon érdekes dolog, de a szakmai elismerést amúgy befolyásolja hosszú távon az, ha országos olvasói tetszés vagy erős anyagi siker van, mert ez visszamenőleg validálja, olyan felhanggal, hogy a szakmabeliek azt mondják, „valamit tudhat, ha ennyien veszik, szeretik”. Persze, a botránykönyvek másért fogynak, az társadalmi hatás.)

Azért kell ezeket átgondolni, mert rendszeres probléma, hogy az emberek olyasmit várnak el titkon az irodalmi pályázatok kapcsán, ami soha nem is volt a kiírók céljai vagy épp lehetőségei között, és csalódnak.
Ha azt látjuk, hogy egy pályázattól nyerés esetén sem igazán azt kapjuk, amit szeretnénk, vagy nem attól a területtől, ami nekünk a hosszú távú céljaink közé esik, akkor nem biztos, hogy érdemes foglalkozni vele és szétforgácsolni az amúgy is kevés írói időt.

Varga Bea

Rengeteg író nincs a helyén. Ha kétségeid vannak az író út kapcsán, akkor szeretettel várlak írói pályatanácsadáson, illetve művészeti life coachingon. Mi ez? Katt ide!

*

Érdekelnek írói programok, kurzusok? Katt az Eseménynaptárra!