Puzzle-től a krimiig – Interjú Póczek Csillával, a Krimiíró kurzus vezetőjével

Ha ősz, akkor borzongató krimi…

Jön a Halloween, de sok író nem a szellemektől fél, hanem attól, hogy a történetük túl kiszámítható lesz. Október végén indul a Krimiíró kurzus, ahol egy profi szerkesztő segít egyedivé tenni a történetedet.

Róbert Katalin: Hogyan szeretted meg a krimiket?

Póczek Csilla: Előbb történt, mint hogy regényeket kezdtem volna olvasni. A ’90-es években voltam kisgyerek, és gyakran adták a tévében az olyan sorozatok ismétléseit, mint a Columbo és a Linda, én meg sokadszorra is megnéztem őket, hiába tudtam, mikor mi fog történni. Aztán persze jöttek más nyomozós sztorik, és azok előtt is rendre ott ragadtam. Az ifjúsági sorozatokból is, amiknek már a címére sem emlékszem, azokat szerettem a legjobban, amikben volt valami felderítendő rejtély.

RK: És mi volt az első regény, ami megfogott?

PCs: Az első krimit általános iskolás koromban olvastam. Nyáron mindig sok időt töltöttem a nagyszüleimnél, és a húgommal meg az unokatesóinkkal állandóan a szekrényekben, ilyen-olyan dobozokban kutakodtunk, mert tele voltak mindenféle izgalmas dologgal: régi ruhákkal, játékokkal, képregényekkel és könyvekkel, köztük például a Delfin könyvek köteteivel. Így került a kezembe A kis detektívek. Elolvastam – aztán megint –, és utána keresni kezdtem a hozzá hasonló regényeket.

RK: Téged mi fog meg ezekben a típusú történetekben?

PCs: Igazából azt hiszem, a rejtélyek, a megoldandó rejtvények, az információmorzsák összeillesztése vonzott mindig is (lazán kapcsolódik, de talán a puzzle-öket is ezért szerettem mindig annyira). És bár ilyesmi sok történetben jelen van, a kriminek kifejezetten ez a központi eleme. Szeretek együtt gondolkodni, találgatni a szereplőkkel, próbálni előttük rájönni a megoldásra. Főleg az olyan krimiket szeretem, amikben a rejtély mellett a karakterek is fontosak, kapnak valamilyen személyes sztorit. Épp ezért szívesen olvasom a regénysorozatokat is, köteteken keresztül ugyanazokkal a nyomozó karakterekkel.

RK: Szerinted mire érdemes egy krimírónak figyelni, min lehet igazán elcsúszni?

PCs: Nehéz megtalálni az egyensúlyt a rejtély összerakásában. Megfelelő mennyiségű tényleges és félrevezető nyomot kell elrejteni; úgy az olvasó tudtára hozni az információkat, hogy ne jöjjön rá idő előtt, mi valóban fontos, és mi nem az; meggyőzően összefűzni az egyes elemeket, hogy az összekapcsolódásuk logikus legyen, ne erőltetett, de ne is nagyon kézenfekvő; szerteágazó rejtélyt kitalálni, ahol több lehetséges megoldás van, és az ember több ponton is azt hiheti, már közel jár hozzá, már tudja, milyen irányba haladnak az események, míg ki nem derül, hogy a történet tévútra vitte a szereplőket, és velük őt is.

RK: Sok krimit olvastál már szerkesztői szemmel is. Milyen jellegzetes hibák fordulnak elő?

PCs: Az egyik probléma, ami előfordul, hogy bár a szereplők számára csavarosnak tűnik az ügy (úgy is van tálalva, mintha egy csavaros ügy lenne), külső szemmel nézve mégis túl egyszerű, mert például túl kevés a gyanúsított. Szintén hiba, ha az író visszatart lényeges tudnivalókat, utalást sem tesz rájuk, így olvasóként lehetetlen akár csak a megoldás közelébe jutni – ettől pedig épp a krimi lényege veszik el, mert az ember nem okosan megvezetve érzi magát (hiszen az infó ott volt, csak nem vette észre, nem látta a jelentőségét, vagy nem tudta a megfelelő kontextusba helyezni stb.), hanem becsapva.

RK: Én úgy látom, sok szerző szeret olyan végső csavarral dolgozni, ami átkeretezi a teljes történetet. Szerinted ez mennyire jó irány?

PCs: Szerintem kockázatos, ha az író a még egy plusz csavar érdekében olyasmit hoz be a történetbe, amiről korábban nem volt szó, amolyan „nem is az történik, amit hittél, hogy történik” módon, átkeretezve az eseményeket. Ezzel könnyen jelentéktelenné teheti az ügy megoldását, akár azt is, hogy egyáltalán van-e megoldás, pedig egy krimi esetén általában azt várjuk.

RK: Neked mik a kedvenc alzsánereid, milyen krimit olvasol szívesen?

PCs: A három kedvenc alzsánerem a krimi-thriller, a cozy és a történelmi környezetbe helyezett krimi. Ezek váltják egymást időről időre, most épp a krimi-thriller van soron közülük. Szeretem azt is, ha az író valamilyen egyedi megközelítést, valami szokatlan megoldást visz a regénybe.

RK: Volt olyan, ami kifejezetten a narrációs móddal, egyediséggel emelkedett ki?

PCs: Olvastam olyan könyvet, ami a krimi és a levélregény ötvözete volt: üzenetekből, levelekből, cikkekből, jegyzőkönyvekből bontakozott ki a cselekmény, nem voltak leírások, narráció, szokványos párbeszédek, és bár attól tartottam, mindezt hiányolni fogom, a szereplők jelleme így is kellően kibontakozott, és a nyomozást is éppúgy sikerült felépíteni (ráadásul izgalmasan), tévutakkal, nyomokkal és red herringekkel, bizonytalan vagy épp hazudozó tanúkkal stb., mint egy szokványosabb krimiben.

Érdekel a krimiírás?

Szeretettel várunk a Krimiíró kurzuson!