-
Történelmi, életrajzi művek, valós alapú lélektani történetek szerkesztése
A következő négyhetes szerkesztői kurzuson három különösen izgalmas téma kerül terítékre: szó lesz a történelmi, életrajzi művekről és a valós alapú lélektani művek szerkesztéséről, valamint a zsánerekhez tartozó kardinális hibákról, illetve célcsoportokról. A szórakoztató irodalom és…
-
Krimiíró kurzus
Kevés érdekesebb dolog van, mint egy rejtély kinyomozása, vagy a nyomozók és bűnözők örök párharca. Indul a krimiíró kurzusunk, ahol Póczek Csilla szerkesztő segítségével bepillantást lehet nyerni a kortárs, modern krimi új útjaiba,…
-
Manipuláció és intrikák írói kurzus
Szeretnél olyan karaktert alkotni, akit az eszéért és éleslátó megjegyzéseiért imádnak az olvasók? Aki minden szorult helyzetből kivágja magát? Olyan főgonoszt írnál, aki úgy mozgatja a szálakat, hogy összerándul tőle az olvasók gyomra?…
-
Gyerekirodalom lektorálása és szerkesztése (mese és middle-grade)
A Modern Szerkesztőképzés következő kurzusa a gyerekirodalom szerkesztése. Szó esik a kicsiknek szóló mesekönyvekről, óvodásoknak felolvasható művekről, de tárgyaljuk az első olvasókönyveket, és a kisiskolásoknak szóló műveket is. A négyhetes tanfolyamon szó esik arról, milyen állomásai voltak…
-
Modern Young Adult kurzus
A young adult a 13-18 évesek korcsoportja. Manapság elképesztő mértékben népszerűvé vált, a könyvkiadás egyik húzóága lett. Nemcsak a fiatalok olvassák ezeket a könyveket, de a felnőttek is örömmel kezükbe veszik, bár kissé…
-
Leírás kurzus
Sok író bajban van a leírásokkal, hiszen mindenki szeretne olyan szöveget hozni, ami láttató, érzékletes az olvasók számára, amiben a helyszín, a környezet jól működik, de senki sem akarja hosszas, részletező elemekkel untatni…
-
Érzelemábrázolás kurzus
Ez a 21. század, ahol az erős érzelemábrázolás a kulcs az olvasók megragadásához. Ám bizony sok regény itt csúszik el. Szeretnéd, ha sírnának, nevetnének, izgulnának a könyved felett? Ha évekkel később is emlékeznének…
-
Novellaírás kurzus
A novellaírás minden író számára rendkívül hasznos tudás. Segít fókuszálni, fejleszti a dramaturgiai érzéket, ráadásul sokféle stílusba, zsánerbe bele lehet kóstolni a segítségével. Mélyedj el te is a novellaírásban egy négyhetes kreatív írás…
-
Információadagolás kurzus
Az információadagolás az írástechnika egy speciális területe. Vannak írók, akiknek ösztönből megy, de vannak, akik rengeteget bajlódnak vele. Bizonytalan vagy abban, hogy mit kell elmondanod és mit nem? Elrejtenéd a főgonoszodat az olvasó…
-
Mélylélektani ábrázolások kurzus
Ez a kurzus az érzelmi traumákkal foglalkozó íróknak szól.Lehet ez egy romantikus regény egy bántalmazott lánnyal, de lehet problémafeldolgozó mű, kifejezetten egy mentális betegséget fókuszba állítva. Hogyan lehet a mélyléketani témákat hitelesen megírni?…