Eurocon 2025, avagy milyen népszerű témákról esik szó az európai fantasztikumban? – Kunos Anna cikke

Az Eurocon egy évente megrendezett európai fantasztikus találkozó, amit 1972 óta tartanak. Egyaránt megjelennek sci-fi, fantasy, horror, weird témák. (A romantikus irányok egyelőre kevésbé képviselik magukat, de azért volt egy romantasy előadás is.)

A Wordcont (a nemzetközi nagytestvért) mindig ugyanaz a szervezet rendezi különböző helyeken, ám az Eurocon viszont úgy működik, hogy rengeteg ország rengeteg fantasztikumos rendezvénye közül megszavazzák, hogy ki kapja az Eurocon címet – azaz a rendezvény tematikáját nagyban befolyásolja, kik és hol szervezik.

Az idei Eurocon pedig az Archipelacon 2 lett Ålandon. Åland egyébként maga is nagyon izgalmas hely, ugyanis Finnországon belül egy autonóm svéd szigetcsoport (ez a megállapodás anno egy háborút akadályozott meg a két ország között). Az Archipelacon 2 kompromisszumosan a „nordic” scifi és fantasy rendezvénynek hívja magát, de ne legyenek illúzióink, Dániáról vagy Norvégiáról nem sok szó esett 😀

A con egy nagyon izgalmas egyvelege volt a Magyarországon általában inkább elkülönülő csoportoknak. Egyrészt rengeteg klasszikus sci-fi, fantasy rajongó volt, pl.  Star Trek, Gyűrűk ura és hasonló pólókban. Nekik szólt rengeteg nerd előadás, a rengeteg szórakoztató természettudományi ismeretterjesztőktől kezdve a DC univerzum bukásáig.

Másrészt legalább ugyanilyen erősen jelen voltak az újabb hullámos rajongók cosplayekben, és ezzel együtt a queer, illetve neurodivergens témák, cosplayverseny, klímaszorongás, romantasy…

Aztán voltak, akiket a szomszéd országok és a szakmai részek érdekeltek, például, hogy hogyan néz ki éppen az ukrajnai könyvpiac, milyen trendek jelentek meg a kínai fantasztikumban, kik és miket adnak ki Szlovákiában, stb. Rengeteg barátkozós program is akadt.

A rendezvénybe becsatoltak egy akadémiai konferenciát is, így az egyik teremben irodalomelemzések és doktori védések zajlottak – szegény doktoranduszok időnként mély levegőt vettek a teltházak láttán 😀

Jelen volt a kicsit elitistább vonal is, megvitatták a Hugo díjat, és voltak könyvbemutatók.

Nagyon izgalmas volt azt látni, hogy ezek a témák jól megfértek egymás mellett.

A befogadó légkör nemcsak a témákra és rajongói csoportokra vonatkozott, hanem elképesztően akadálymentesítettek mindent.

És itt most nem a liftekről beszélek. Az első sorok pl. akadálymentesített helyek voltak. A rendezvényfüzetekben szerepelt, melyik teremben vannak akusztikai csomópontok, hogy rosszul hallók odaülhessenek. Az egyik (tényleg jól hangszigetelt, és eldugott helyen lévő) előadó néma szobaként funkcionált, ahová bemenekülhetett, aki szenzorosan túlingerlődött. De tényleg sok ilyen apróság volt, például gyerekeknek is akadt játszószoba, vagy egy-egy hosszabb kézműves program, ahol lekötötték őket, miközben a szülők elosontak valami izgalmas felnőtt dologra 😀

Milyen volt az Eurocon szakmai része?

A négy nap alatt rengeteg párhuzamos program zajlott, és számtalan izgalmas előadás volt, az Eurocon teljes programja itt olvasható.

Most csak a top három legérdekesebb beszélgetésről mesélek.

Romantasy vagy romantikus fantasy?

Idehaza és a világon is nagyon felfutóban van a sff/f területen a romantika. Ez az alzsáner hatalmas változásban van, és roppant kíváncsi voltam, hogy a jelenségeket ők hogyan magyarázzák.

Anna Metsäpelto arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon a romantasy külön zsáner, vagy egyszerűen csak a romantikus fantasy másik neve. Végül az előadása arra futott ki, hogy van különbség, egyrészt a romantikus fantasy elsősorban fantasy, másodsorban románc, míg a romantasy elsősorban románc.

Ez szerinte olyasmiben nyilvánul meg, mint hogy a férfi karakterek mennyire lehetnek hétköznapiak, vagy mennyire idealizáltak, vagy a karaktereknek mennyi személyisége van a romantikus plottól függetlenül. (Igen, ő inkább a romantikus fantasy irányból jött, és érződött kissé az előítélet 😀 )

Ami nagyon izgalmas volt, hogy az egyik legfőbb elkülönülést a toposzokban látta, azt mondta, hogy a romantasy írók gyakorlatilag a romantikus és fantasy toposzokkal a fejükben írnak, arra tudatosan reflektálnak, azzal játszanak. (Ez az Eurocon részvevőitől egy enyhe „ó, ez klisésebb” felhangot kapott, de ha belegondolunk, ez gyakorlatilag egy írói tudatosság olyan értelemben, hogy mi érinti meg a célközönséget, milyen élményt szeretne kapni a könyvtől, ami, hát, valljuk be nem árt :D)

Az előadás egyébként azzal a kérdéssel zárult, hogy vajon megéri-e elkülöníteni a két alzsánert, és az egyik érv a „nem” mellett, hogy a romantasy az egy „marketing powerhouse”, amire ráteszed, jobban fogy… (Ezt nem kötötték össze az olvasóra figyeléssel, de szerintem lehetnek titkos összefüggések :D)

Ukrajna helyzete

Erről két program is szólt az Eurocon keretében (a számomra izgalmasabb sajnos pont a Romantasyval egy időben zajlott, itt beszéltek konkrétan a könyvpiacról). Amire beültem, ott csak futólag érintették a könyvkiadást, de hát a háború hatásai és a nagyobb vonalak nyilván megjelentek itt is. És hát… komor volt. Meg súlyos. Valahogy az, hogy az irodalmi rendezvények szervezésénél a bombázásokat figyelembe kell venni, sokkal közelebb hozta az egészet, mint a harsogó szalagcímek, és ahogy visszanéztem a jegyzeteimet, újra meg is jelent a kő a gyomromban.

Alona Silina a helyi rendezvényekről adott egy körképet. A fő cél közelebb hozni az olvasókat és az írókat, közösséget építeni – ebben az egyik fő akadály, hogy a legtöbb író vagy a hadseregben szolgál, vagy önkénteskedik, és sajnos többen meg is haltak. A háborús élmények és tematikák inkább csak közvetve szűrődnek be az alkotásokba, azt mondták, az írók kétféleképpen írnak a háborúról: metaforákban vagy sehogy. Elindult egy közösségi párbeszéd arról, mennyire akarnak vagy nem akarnak háborús feldolgozó irodalmat, és inkább a felé billen a mérleg, hogy nem akarják a traumájukat „piacosítani”, kiárusítani az angolszász világnak.

A megjelent könyvek pozitívabbá váltak, az emberek kifejezetten kerülik a depresszív történeteket, eszképizmusból olvasnak. Az írók természetesen kiírják magukból a traumáikat, a fiókban lévő történetek jellemzően sötétebbek, és ezek a háború után biztos, hogy elő fognak kerülni, de… de még nincs itt az ideje.

A bombázásveszély miatt félnek vonatra szállni az emberek, így a conoknál a helyiekre szűkült a közönség, és az ott lakó írókat tudják csak felkérni, kis túlzással értelmetlenné váltak a nagy könyves fesztiválok, conok. Vannak továbbra is, de inkább a több kis helyi megmozdulás fog működni hosszú távon.

Arra a kérdésre, hogy könnyedebbé vált-e az irodalmuk, azt mondta, eszképizmus ide vagy oda, nem igazán. Bölcsebbé, igen. Erősebbé. A háború élettapasztalatokkal jár, és ez érződik az összes író hangvételén, a megjelenő regények pozitívabbak, de könnyedebbek? Hát…

A kínai fantasztikum és a wuxia

Avagy csak, hogy folytassuk a vidám témákat itt, az Eurocon termeiben… Ennél a panelbeszélgetésnél a diktatúrával kapcsolatos (nagyrészt nonverbális) részek legalább olyan érdekesek voltak, mint maga a kerekasztal. Erről a részéről azonban már írtam egy szösszenetet a Tehetség Íróstúdió facebookjára, itt most inkább a szakmai gondolatokat emelem ki, lássuk be, azok kicsit vidámabbak is.

Mostanában több keleti történetet olvasok, mint nyugatit, így értettem, miről beszélnek, de egyébként megszenvedtek azzal, hogy megfogalmazzák európaiaknak, hogy mi is a wuxia. Mármint kínai harcművészet és történelem (legtöbbször áltörténelem), idáig rendben, de magának a történettípusnak a lényegét nehéz megragadni. Az alapvető eszmei háttere az, hogy valaki annyira tökéletesíti magát a harcművészetek segítségével, hogy túllépi az emberi kereteket. A teste kibírja a tengerfenéken lévő nyomást, az ütésének a szele épületeket dönt össze és hasonlók. Sokat beszéltek a nyugati szuperhősökkel való hasonlóságról, ugyanaz a védelmező szerep, de nem véletlen, hogy Jiayin Yang elsőként Pókembert hozta be példának – bárki lehet a maszk alatt. Pókembernél ez véletlen és bátorság, a wuxia hősök esetén kitartás és önfegyelem kérdése.

Aztán ennek a témának vannak társzsánerei, laikusként igazából a lényeg, hogy a pontos besorolás attól függ, használnak-e fegyvereket, mennyire mágiaként működik a ki, jelenben vagy esetleg jövőben vagyunk-e, mennyi benne a fantasztikus elem, vannak-e egyéb lények… De a magja ugyanez, gyakorlással tökéletesedni és elérni az újabb és újabb megvilágosodást. Ennek egy altípusa a szintlépős-rendszerüzenetes fejlődéstörténet, de mindenhol jellemző, ahogy Ruoyu Fu megfogalmazta, hogy „a mennynek szintjei vannak”, és a végcél nem kevesebb, mint istenné válni.

A két legérdekesebb pont azonban a sci-fi és a portal fantasy, illetve ezek kínai verziói közti különbség volt.

Sci-fi kapcsán nem hangzott el konkrétan, hogy nincs nyugati értelemben vett tudományos fantasztikumuk, de az alapján, hogy milyen dolgokat neveztek sci-finek, szerintem nem jellemző. Inkább a harcművész irányon belül jelennek meg sci-fi elemek, időutazás, nanorobotok, űrlények, vagy van, hogy a jövőben játszódik valami. De még itt is általában a ki helyettesítőjeként jelenik meg valami technológia. Vagy esetleg az univerzum többi lakosával is össze kell fogni a külső világok fenyegetései ellen, esetleg a történelmi hős a jövőből kap valamilyen extra segítséget a harcművész útjához. Szóval nincs az a fajta technológiacentrikusság, mint nyugaton, ahol a technika a háttér alapja.

Amiket én olvastam az említett kínai művek közül, azokban nem is érezték szükségét elmagyarázni, mi miért vagy hogyan működik, miért nem tudtunk a földönkívüliek létéről korábban. Ezek – a nyugaton kikerülhetetlen – világépítési kérdések egyszerűen lényegtelenek, a főhős azért „matrial saitként” találkozik a földönkívüliekkel, mert akkor lett elég hatalma hozzá és kész.

Kicsit hasonló a helyzet a kínaiaknál az olyan sztorikkal, ahol egy másik világba lépnek át,vagy ahol újjászületnek. Ahogy a beszélgető közül Eero Suoranta megragadta, „megjelenhet akár a mosdójukban is egy portál, és senkiben fel sem merül, hogy kerül oda, csak beleugranak”.

Érdekes módon ezeket a történeteket a két kínai beszélgető nem a nyugati portal fantasykhez, hanem az időutazásos és alternatív történelmi regényekhez hasonlította. Mi lenne, ha a jelen emlékeimmel együtt újra választhatnék? Hogyan viselkednék főgonoszként, ha ismerem a regényt? Mit kezdene magával egy modern ismeretekkel rendelkező ember a múltban/mágikus világban?

Szintén nagy különbség, hogy nyugaton a hősök átkerülnek, kalandoznak, hazamennek, keleten azonban jellemzően új testet kapnak, ezzel együtt emlékeket, problémákat, szerepeket a társadalomban. Ha az ember olvassa ezeket a műveket, nyugatiként szembeötlő, hogy nem beszélnek arról, mi történt velük, hanem megpróbálják eljátszani a rájuk osztott szerepszemélyiséget – sokszor a test hozzátartozóinak a kedvéért, hiszen ez egy kollektivista társadalomban érték.

Összességében nagyon szépen átjöttek a kulturális különbségek, annak ellenére, hogy hallgatóként sokaknak kissé nehézséget okozott az, hogy rengeteg műre rövidítésekkel utaltak, így aki nem volt elég olvasott a témában, nem feltétlenül tudott mindent követni.

Rengeteg egyéb színes program volt a queer irodalomtól kezdve az indie kiadók működéséig. Hatalmas élmény volt mind a négy nap.

(Bár ott erről nem volt szó, de ha szeretnétek támogatni az ukrajnai magyar olvasókat könyvadománnyal, akkor itt megtehetitek: a Sárkányellátó posztjában elérhető minden infó.)

---

Érdekelnek írói vagy szerkesztői programok, tanfolyamok? Kattints az Eseménynaptárra!