
Fantasy világépítés kurzus
Felnőtteknek szóló fantasy történetet írsz?
Szeretnél alapos, jól átgondolt világot?
Szeretnéd érteni, hogyan működik egy koherens világ?
Akkor a fantasy világépítés kurzusunk pont neked szól!
A zsánerspecifikus kurzusok négyhetes írói gyakorlatok, ahol kifejezetten egy-egy tematikára koncentrálva, tűpontosan lehet gyakorolni egyes írói eszközöket. Itt nem az elméleten van a hangsúly, hanem azon, hogy a hallgatók kimondottan az adott zsánerhez, adott részfeladathoz szükséges készségeiket fejlesszék.
A kurzus segített kialakítani egyfajta gondolkodást, amivel a történeteim világát színesebbé, élőbbé tehetem. (Bodnár Alexandra)
A Fantasy világépítés kurzus 4 héten keresztül tartó online oktatás, amit egy zárt Facebook csoporton keresztül tudsz elvégezni. A hallgatók itt kapják és beszélik meg a tananyagot, a feladatokra az oktató mindenkinek személyes visszajelzést ad, illetve a kurzus ideje alatt bátran kérdezhetsz a témával, tananyagokkal, írással kapcsolatban, és az oktató válaszol a csoportban feltett kérdésekre.
Ez a kurzus haladó szintű. Szeretettel várunk, ha egy ideje már foglalkozol írással és kimondottan felnőtteknek szóló fantasyt írsz.
Ami számomra extra értékkel bírt, nagy hangsúlyt fektettünk a kurzuson résztvevők saját világainak elemezgetésére, boncolgatására, azokkal kapcsolatos ötletelésekre, így mindannyiunknak kibuktak az átgondolásra érdemes pontok és lehetőségek. (Bakti Viktor)
Milyen témákra számíts a kurzuson?
- Hogyan érdemes mítoszokat és legendákat felhasználni a világépítésben?
- Milyen eszközökkel tudod egyedivé tenni a világodat?
- Hogyan hat a háttérvilág a társadalmi berendezkedésre?
- Hogyan hat az adott társadalom az egyénre?
Mindegyik témakörhöz gyakorlati feladatok tartoznak.
A fantasy világépítés kurzus oktatója Póczek Csilla szerkesztő.
Amikor jelentkeztem, megvoltak az elképzeléseim az alapokat illetően, de nem tudtam, hogyan fog folyni a munka, majd kellemesen csalódtam, hogy egy olyan közegben találtam magam, ahol figyelünk is egymásra, a munka nagy része pedig rajtunk múlik. A kurzus gyakorlatorientált, te osztod be az idődet, az elemeidet, az ötelteidet. Szabadságot és kereteket ad. (M. Szilvi)
Időtartam: 2024. november 11. – 2024. december 8.
Jelentkezési határidő: november 6.
A kurzus díja: 58 ezer Ft.
Indulj új kalandra, bontsd ki a tehetségedet és építs minél izgalmasabb világokat!
Jelentkezz most!

