Irodalmi belterjesség ~ Közösségek, amelyek felfalják önmagukat – Varga Bea cikke

Mostanában rengeteg író panaszkodik arról, hogy gyomorgörcse van, fél megszólalni vagy hírt megosztani egyes helyeken. Vagy nem meri kimondani a véleményét, mert attól tart, nem tud utána publikálni.

Akad olyan is, aki már publikál egy helyen, de egy hatalmas, szorongással teli gombócnak érzi magát, nem érzi a sikert, hanem inkább imposztor-szindrómája van. Az egész közeg légköre olyan kellemetlen és agresszív. Nem mer megszólalni, amikor másokat lejáratnak, de egyre nehezebb tükörbe nézni. Lassan már ő is elhiszi, hogy ilyen a világ, és nem a tehetsége számít, hanem a kapcsolatai.

Ha ezekben magadra ismertél, akkor érdemes ránézni arra, hogy nem-e toxikus vagy belterjes a közeged. Biztos, hogy jó helyen vagy?

Mit is jelent az, hogy irodalmi belterjesség?

Kétfajta szervezés létezik, az egyik a céges szervezés, ilyen a kiadók vagy írók márkaépítése. Itt az üzenet tiszta: „hahó, ez egy jó könyv, vedd meg!”. Ehhez kapcsolódhat kiadói rendezvény, szerzői hírlevél, bármi más. Ez egészséges, tiszta kommunikáció, és természetes módon kialakul körülöttük egy kedvelői kör, akik örülnek az íróknak és a könyveknek.

A másik típus a közösségi szervezés, amelyet irodalombarátok végeznek, és egy területet szeretnének fellendíteni. Ezek lehetnek független emberek, de akár írók, szerkesztők is, akik a közösségért dolgoznak. Az üzenet tiszta: „közösségben lenni jó, haladjunk együtt, itt mindenkinek helye van”.

A közösségi szervezés olyan, mint a mező alatt a búvópatak, ami az egész mezőt táplálja és felvirágoztatja. Mindenféle virág nőni fog (írók), hatalmas a sokszínűség, ez egy színes, illatos rét, amire így örömmel jönnek a méhecskék (olvasók) és nyüzsögni fog az élet. Lesznek szakmai viták, de a közösségi szervezők a személyeskedést visszafogják, az ellentétes szakmai gondolatokat pedig kerekasztalba terelik. A más vélemények és az új gondolatok mindig serkentik a fejlődést.

A belterjesség egy mérgezési folyamat. Ha egy céges szervezést, márkaépítést közösségi szervezésnek álcáznak, akkor ez a patak mérgezővé válik, és a területet elkezdi pusztítani. Kihal sok növény, míg egy-két kiválasztott túlzó virágzásnak indul. Ez egy nagyon durva visszaélés, a közösségi erő tisztességtelen kihasználása. Messziről sikeresnek tűnik, a könyvek fogyni fognak, szakmailag is elismerésnek fest, hiszen díjakat kapnak az írók. Ám csak messziről. Közelről más a helyzet. A közösség egy idő után észreveszi, hogy becsapják.

Az irodalmi belterjesség oka

A belterjesség mindig gazdasági érdek. Hogy kié, azt onnan lehet tudni, hogy ki nyer rajta. Ezt statisztikailag ellenőrizni lehet, csak meg kell nézni, hogy az adott „független” weboldal vagy hírlevél kikről cikkezik, milyen kiadók és írók szerepelnek érthetetlenül gyakran. Nagyságrendileg több bejegyzés lesz róluk, olyan hatást keltve, mintha csak ők lennének a területen. De a hatalmi visszaélés megjelenhet úgy is, hogy egy antológiába névtelen a beküldés, de a válogatás egysíkú és nyolcvan százalékban a szerkesztő ismerősi köre jelenik meg. 

A díj a legfeltűnőbb dolog, itt az előszűréssel szoktak csalni, nem engednek másokat a zsűri elé, csak a saját írókat vagy a baráti szerzőket. Kívülről látványosan nevetséges, amikor például egy hatalmas irodalmi területről csak mondjuk két regény méltó a zsűri elé járuláshoz, és az is a szervezők kiadójától származik. Másik megoldás az, hogy olyan zsűrit választanak, akire nagyon erősen hat egy-egy kiadó márkahatása, ami determinálja a döntést.

A belterjességhez mindig tartozik egy szakmai ideológiai is, amivel megindokolják, miért jogos lenyomni másokat, kihasználni a közösséget. „Mi vagyunk a minőségi…”, „mi vagyunk az új iránya a…”, „nekünk vannak igazi olvasóink”. Ezek jól hangoznak, de megkapargatva nem többek szólamoknál. Pont azért járatják le a más véleményűeket, nehogy kipukkadjon a lufi.

Szintén tartozhat hozzá egy gazdasági ideológia is. Ez eredhet kisebbrendűségi érzésből, a „minket nem ismernek el” kommunikációval, amikor egy csoport úgy érzi, veszélyezteti valami náluk jobb, erősebb, és ezt le akarják nyomni. De lehet simán gazdasági üzenet is, például az, hogy adott szegmens „egy szűkülő terület, nincs elég olvasó, másnak kevesebb könyvet kellene kiadnia”.

Ezek sem igazak, de rengetegszer elmondva teljesen elhiszi az adott közeg. És mivel a más véleményt már kipucolták, így nincs olyan, aki elmondhatná, miért torz mindez.

Mit okoz az irodalmi belterjesség egy adott területen?

A semmibe vett vagy kigúnyolt írók elmennek, a közösségi szervezők elmennek, elhallgat a közösség többi része. A szakmai fejlődés is megáll új gondolatok nélkül. Megszűnik a színesség, egysíkúvá válik a szegmens. A kezdő írókból sok leteszi a tollat, nem lesz utánpótlás. A terület sivárrá válik.

Ahhoz, hogy egy belterjes kör igazán megerősödjön, erőszakkal le kell verni a külső véleményeket. A toxikus kommunikáció úgy alakul ki, hogy „fejétől bűzlik a hal”.

Minden közösségben felbukkan egy-egy kiborult ember vagy átmeneti agresszor, de ezt a közösségi szervezők és a referenciaszemélyek (írók, ismert szerkesztők, adminok) megállítják és lecsillapítják. A nyugodt közösségek a vezetők miatt nyugodtak.

Ám a belterjes körben ez nem történik meg. Sőt, tüzelik őket. Ilyenkor a referenciaszemélyek félszavakkal, megjegyzésekkel megteremtik az ellenségképet. Eleinte aktívan megszólalnak, később már csak titkos csoportokban, kis körben megy a bujtogatás. Normává válik, hogy egyes személyeket ki lehet gúnyolni.

Kik kapnak célkeresztet a hátukra?

Legtöbbször három típus van: 1. Akik kényelmetlenné válnak, mert fel mernek szólalni a belterjesség miatt. Őket megalázzák, és a publikálási esélyeik nullára zuhannak, ami példát statuál másnak. 2. Más kiadók sikeres íróit féltékenységből lejáratják. Ha nem megy szakmailag, akkor rágalmazással magát az embert. 3. A területre jövő új belépőket kikezdik, lekezelik, és ha ugranak erre, akkor totális megsemmisítés következik, ami egyfajta látványos cirkusz lesz.

A bántalmazás közösségi élménnyé válik. Amikor ez bekövetkezik, már nincs szükség arra, hogy a belterjes kör kialakítói megszólaljanak. Normává vált a lejáratás, és ha ez ellen szól valaki, kialakul egy olyan narratíva, hogy ez milyen igazságtalan és a kedvenceiket csak le akarják járatni. Mire még jobban titkossá válik a hangadók köre, zártabbá a toxikus beszélgetések.

Innen kezdve ez egy gazdasági probléma is lesz, hiszen ahol nincs egy nagy egészséges, lelkes közösség, ott csökkeni fog a könyvek általános fogyása. A kivételezett íróké még egy ideig jól fogy, de már a saját kiadójuk antológiái vagy új elsőkönyvesei megszenvedik a helyzetet. Kikopnak az olvasók.

Gyakran felmerülő kérdések

„Miért baj az, ha egy jó író így kap díjat? Hiszen protekció nélkül is megkapta volna.”

Igen, megkapta volna. Csakhogy nem úgy kapta, hanem letaposott érte egy közösséget. Nem fog ünnepelni a tágabb közeg, hanem egy néma, csendes düh kíséri mindezt. A díjazott szerző olyan referenciaszeméllyé válik, aki azt mutatja meg a kezdő íróknak, hogy érdekekből áll a világ, a kapcsolatok számítanak, és ezzel szilánkokra töri mások világképét, sokszor depresszív gondolatokat okozva. Ha a regényeiben társadalomkritika is megjelent, akkor végképp kínos mindez, hiszen „meztelen a király”, a viselkedésével a könyveiben támogatott értékek ellen cselekszik.

„Egy ilyen szimpatikus író hogyan tehetne a körülötte lévő belterjességről?”

Nincs olyan, hogy hopp, egy reggel valaki arra ébred, hogy belterjesség veszi körül. Egy adott írót kedvelő kör soha nem válik belterjessé, ha nincs egy hatalmas befektetett munka. A kedvezményezett írók szinte biztosan kapcsolatépítők.

A kapcsolódni tudás egy jó képesség, és nincs vele gond, ám itt többről van szó. A rossz értelembe vett kapcsolatépítők simán csak önérdekű törtetők. Szeretik azt mondani, amit mások hallani akarnak, tükrözik a másikat, és úgy mennek át az embereken, mint meleg kés a vajon, észrevétlenül ugródeszkának használják a többieket. Általában országos ismertség, vagy külföldi publikálás felé kilincselnek.

Az extrovertált kapcsolatépítőket kissé könnyebb felismerni, mert látni őket. Nagyon szimpatikus emberek, jól kommunikálnak, közösségben jól forognak, de valahogy soha nem állnak ki semmiért. Az introvertált kapcsolatépítőket jóval nehezebb észlelni.  Mindent fülbe súgva végeznek, ráírnak az emberekre, érdekből mennek rendezvényekre, közben végtelenül szerények, szimpatikusak, csak épp eszközként használnak másokat.

A belterjesség, és főleg az agresszív, toxikus kommunikáció úgy tud kialakulni körülöttük, hogy nem állnak ki, amikor kellene, nem csillapítják a negatív hangokat, sőt, inkább észrevétlenül hergelnek nagy igazságérzetű embereket, akik aztán lovagként megvédik őket.

Sok év, mire ez kiderül, általában akkor szokott, amikor az ugródeszkának használt emberek felismerik, hogy mi történt.

Persze a kedvezményezett kiadókon belül is vannak kevésbé futtatott írók. Ha ilyen vagy, és belekerültél ebbe a hullámba, érdemes megfontolni, hogy megéri-e az egész.

Milyen pszichológiai hatása van a belterjességnek?

Az adott irodalmi szegmensben irgalmatlan nagy feszültség keletkezik. A közösséget becsapták, és az igazságtalanság egyre erősebb dühöt vált ki. A düh egyesekben elkeseredést, később kiégést okoz, másokban gyűlöletet, kinek mi a mentalitása. Az agresszió itt-ott kicsap. A mélyben kimondatlanul ott feszül a probléma, és mindenki érzi, még az olvasók is, akik semmit nem értenek a háttérből.

Semmi sincs ingyen. A kedvezményezett írók az gazdasági előnyért cserébe hatalmas lélektani árat fizetnek. Pontosan tudják, hogy túlzott a hype körülöttük és ez igazságtalan. A szervezők rejtett üzenetét is érzik mélyben, akik valójában nem bíznak a tehetségükben és abban, hogy nyílt versenyben győzhetnének. Hiszen, ha bíznának, nem kellene a belterjesség. Ráadásul muszáj hálásnak lenni nekik, mert mi történik, ha többé nem lesznek jóban velük? Megjelenik a félelem is, hogy ellenszenvessé válnak a közegben, így túlzó módon alázatosak és szerények nyilvánosan. Ez az egész az imposztor-szindróma melegágya.

A kapcsolatépítő írókon kívül is vannak olyanok, akik valamiért sikeresen bejutottak az ilyen körbe. De ez a feszültség rájuk is kihat, gyomorgörcsöket okoz, depressziós gondolatokat válthat ki, félelmet a publikálástól. Egy jó közösségben az írás öröm, az olvasók várják, a szerzőtársak várják, és ezt látják is máshol, de ők nem ezt élik meg. Ráadásul a mélyben azt érzik, nem a tehetség számít, nem az, ha minél jobban írnak, hanem az, mennyire szimpatikusak a szerkesztőnek, vagy hogyan törleszkednek valahol. Ez minden szakmai önbizalmat aláás.

Jó, de mi a megoldás?

„Hogyan lehet segíteni, hogy egy közösség ne legyen belterjes?”

A kezdeti stádiumban még hasonlít az ügyetlen szervezés és a kezdődő belterjes kör. Amikor csak jószándékú hibázás mindez, akkor az ellenvéleményt nem támadásnak veszik, hanem azonnal és örömmel nyitottak a változtatásra. Vannak nyilvános megbeszélések, és a hibákat elismerik. Ilyenkor a közösségi szervezők még be tudnak segíteni, korrigálnak és megszűnhet az egyoldalúság.

De sajnos jóval gyakoribb, hogy nem ez történik, hanem a felszólalókat kigúnyolják, célponttá teszik. A szervezőknek és az előnyöket élvező íróknak ugyanis nem érdekük a változás.

Kívülről ezen nem lehet segíteni, ez nem egy iskolaudvar, ahol a tanár majd rászól a gyerekekre. Ide önreflexió kellene, és az, hogy ne legyen gazdasági visszaélés. De ha ez meglenne, soha nem alakult volna ki belterjesség. Pláne nem toxikus, bántalmazó kommunikáció.  

Amikor új közösségi szervező jön, és segíteni próbál, akkor csak annyi történik, hogy megtanulják a látszatot jobban kezelni, és beépítik eltorzítva az ötleteit. Pl. a díjra létrehoznak egy nyílt nevezési űrlapot, ám közben ez a kukában landol, és az előszűrés döntése ugyanúgy ellenőrizhetetlen és belterjes marad. Ha pedig tovább is erőlteti egy szervező az etikusságot, akkor célponttá válik és lejáratják.

Mit tegyél, ha belterjes körbe keveredtél?

Nézd meg, mit érzel. Ha szorongsz, és nem szeretnél imposztor-szindrómát, vagy, ha utálod a kapcsolatépítést, és nem szeretnél más lekötelezettje lenni, akkor fuss. Keress jobb helyet! A jó írók tehetség alapján is boldogulnak, hiszen gazdasági érdek a könyveiket megjelentetni.

Néha az írók azt hiszik, hogy nincs más hely, nem tudnak hova menni publikálni. De vajon ez csak egy beszűkült látásmód, vagy valóban igaz a területedre?

A belterjesség láthatatlanná tesz más csoportokat, de ha keresel, megtalálhatod őket. Kutass a neten, újságokban, sikerlistákon, molyos olvasottsági listákon, és nézd meg, hogy vajon vannak-e sikeres írók máshol ebben a zsánerben, vagy szépirodalmi szegmensben. Ha vannak, akkor mire vársz, lépj egy jobb irányba, hiszen egy pozitív közösségben sokkal jobb publikálni, szárnyakat ad az írónak.

Ha nincsenek, akkor a megoldás az új, egészséges közösségek kialakítása.

Ezt igazából önmaguktól is ösztönösen megteszik az emberek. Egy idő után nem validálják tovább a belterjes csapatokat. Kezdő íróként nem küldenek ilyen helyre novellát, profiként nem engedik meg, hogy egy díjon látszatszerepet osszanak rájuk, olvasóként nem veszik a könyveket. Szervezőként meg nem szerveznek a belterjes írói részére újabb dolgokat, hiszen ők már így is hatalmas előnyöket élveznek.

Minél hamarabb megtörténik ez, a közösség annál hamarabb megtisztul és új erőre kap. Pár évig tartó sokk után újra beindul az élet, a toxikus közegeket elhagyják, és máshol alakulnak ki virágzó rétek, jó közösségek. Az élet megy tovább.

A színes közösség sokkal nagyobb olvasói közeget vonz. Az összefogás pedig mindenkinek jó. A populáris, humoros írók könnyen behívják az új olvasókat, majd azokat átküldik más írókhoz, akár aktív ajánlással, akár azzal, hogy közös rendezvényekre mennek velük. A jóízű szakmai viták érdeklődést generálnak, a díjakon meg hatalmas, örömteli élmény izgulni a kezdőknek, ilyenkor zeng a net az eseményektől. Ezek jó dolgok, hatalmas élmények.

Kívánok mindenkinek jó közösségeket, és igazi örömöt publikáláskor.

—-

Hogyan szervezzünk etikus pályázatokat, jól működő szakmai díjakat? Varga Bea előadása október 11-én. Részletek ITT.

---

Érdekelnek más programjaink is? Tájékozódj az Eseménynaptárból!