Újítások a hazai írástechnika területén, avagy hogyan indultak a kezdetek? – Varga Bea múltidézése

Akik mostanság indulnak íróként, már alapnak vesznek információkat és egy meglévő gondolkozási keretbe lépnek be. Nem is sejtik, milyen hatalmas munka volt a hazai zsánerirodalmi írástechnika kialakítása. Számomra pedig egy nagyon izgalmas szellemi út, ahol a pszichológia eszközeit és tudását használva leírtam a jelenségeket. Idén lesz tizenöt éves az íróképzésünk, lássuk, melyek voltak az első lépések…

2011-ben indult az Aranymosás, ami az ország legnagyobb tehetséggondozó projektjévé vált, és végül 2800 kéziratot szűrt meg. A tehetségeket nemcsak felkutatni kellett, hanem hatalmas igényük volt a tanulásra. Ekkor indítottam el az ország egyik első szórakoztató irodalmi íróiskoláját.

De a történet korábban kezdődött…

2004-et írunk, huszonkilenc éves vagyok, szervező, és sok év írás után találkozom az első irodalmi közeggel. Hatalmas megdöbbenést éltem meg, hogy milyen szintű szervezetlenség van.

Ekkor még nincs Facebook, csak IWIW, a kiadóknak már vannak weboldalaik, de még nincs közvetlenebb kapcsolat velük. A szórakoztató irodalomnak nincs semmilyen szervezett íróképzése, sem szerkesztőképzése. A kiadókba való bejutás útja, hogy elmész sörözni a szerkesztővel, vagy postán, nyomtatva beküldöd az írást, amire senki sem felel. Egy abszolút szakmai üresség van írói szemszögből nézve.

A következő években rengeteg helyen szerveztem: írókört, díjat, rendezvényeket. Magam is fejlődtem íróként, szerkesztőként. Nagyon sok problémát láttam, de ezeket még csak hobbiból, érdekességként jegyzeteltem le. Pl. három éven át elolvastam egy díjra nevezett összes regényt és novellát, majd megnéztem a döntést, beszéltem a zsűritagokkal, hogy megértsem, mi alapján gondolkoznak. És persze, észleltem, mikor mi befolyásol egy döntést, pl. interperszonális hatások, csoportnyomás.

2008-tól 2011-ig pszichológiát tanultam az ELTE-n, és rendszeresen az írói közegből írtam beadandókat, pl. felvettem kreativitás teszteket, kutattam szociálpszichológiai jelenségeket, a szakdolgozatom két kutatása is ebből a közegből van.

Megszoktam, hogy mintázatokat figyelek, és leírok jelenségeket. Egy évig egy pszichológiai kutatás háttérszervezését végeztem, így láttam, hogy csinálják mindezt profi kutatási szinten.

Aztán 2011-ben felkértek a Könyvmolyképző szerkesztőjének és megszerveztük az Aranymosást.

Az első pályázat előszűrését még egyedül végeztem (majd a lektori szakaszt másodmagammal). Utána már nem szűrtem, hanem az előszűrőket ellenőriztem. Illetve a lektori szakaszban vettem részt.

Mindez álommunkának hangzik, de valójában minden nap reggeltől estig gyenge szövegeket olvasgattam, majd, ha már elég rossz volt, becsuktam. Közben néha szünetet tartottam, kávéztam, és pihenésképpen mintázatokon tűnődtem.

Mintázatok, mint a pszichológiában…

És ekkor jöttem rá, hogy valójában itt állok egy hatalmas „adatbánya” felett.  

Írástechnika, avagy minden fejben dől el?

Ahogy rengeteg gyenge szöveget olvastam, elsőként az tűnt fel, hogy egyes íróknál nem az a probléma, hogy az illető tehetségtelen. Hanem pont ellenkezőleg, van egy erős készsége, ami „túlfut”. A cselekményes, lendületes írók nem észlelik, hol túl sok, amit csinálnak, és ezért rángatják a szereplőt, hiteltelenné válik az a szöveg, ahol két oldalon belül ötször változik a szereplő gondolkozásmódja, érzelme. Vagy mindent túlírnak, az apró mozgásokat, a térbeli helyzetet, ezernyi felesleges és unalmas kanyart téve. Míg a leírásos szerzőknél meg a képek futnak túl, giccses jelzők, túlburjánzó metaforák teszik tönkre a szöveget. Vagy jó a leírás, de áll a szöveg, annyira túlzó a szóképek használata.

De vajon miért erősödik fel egy készség? A pszichológiában ezt kompenzációnak hívjuk…

Tessék? Kompenzálás az írástechnika kapcsán?

A szerzők általában ösztönösen érzik, hogy gyenge a hatás, amit az olvasóban keltenek, épp ezért elkezdenek nyomatékosítani. Túlhasználják az egyik eszközt, amiben ügyesek, hogy pótolják azt, ami hiányzik. De így elrontják azt is, amiben jobbak lennének, cserébe pedig nem sikerül pótolni sem. Ezek az írók nem tehetségtelenek, hanem fájón el van billenve az írói eszköztáruk. Az ügyességükkel kompenzálni próbálják a hiányosságokat. Kezdő szinten ez feltűnően rossz művet ad ki.

De miért hiányzik az adott eszköz?

Miért van az, hogy egy írónak bizonyos típusú hibája van?

Egyáltalán mitől lesz „tipikus”, mi a közös ezekben az emberekben, akik soha életükben nem találkoztak, nem íróköröztek együtt, nincs elvileg közös környezeti hatás, ami érte őket?

Ha valami nem környezeti, az genetikai – ez is egy pszichológiai elmélet.

Szöget ütött a fejemben az, amikor pár szerző túl sok apró mozgást írt le. Ez furcsa, nem? Miért csinál ilyet valaki?

Kognitív pszichológia és írástechnika

Mindenki magából indul ki. Mi van, ha a hibák neurológiai alapokon nyugszanak, és abból erednek, amilyen módon az író észleli a világot? Ez a kognitív pszichológia terepe, de agykutató laborokba kissé talán túlzás lenne beráncigálni az írókat.

Gondolkoztam, milyen teszt lenne jó az elmélet mérésére, tudok-e kapcsolni bármit is a pszichológia felől. Rájöttem, igen, és az első íróiskolai csoportokkal felvetettem a Tanulási Stílus kérdőívet. Ez azt mutatja meg, kinek elsődleges preferenciája a látás, kinek nagyon magas a mozgás, vagy milyen értéket mutat a hallás, szaglás.

Kiderült, hogy a feltételezésem igaz, valóban létezik írói észlelés. Ha teljesen kezdő egy író (még nem érte más hatás, pl. nem tanították, vagy nincs ellentétes képességű bétája), és szélsőérték jön ki vagy vizualitásra, vagy mozgásra, akkor alakul ki ez a kétféle típushiba. Lesznek cselekményes írók túlburjánzó szövegekkel, és lesznek leírásos írók túlburjánzó képekkel.

Vagyis a szövegeken meglátszik, melyik érzékszervet szűri ki az író a mindennapi életben, ez ugyanis az írásból is hiányozni fog. (Akinél nincs szélsőérték, ott kisebb mértékű, vagy nem jellemző a hiba, illetve más hibák lesznek.)

De mi van az olvasókkal?

Az írókkal beszélgetve rájöttem, hogy létezik ez olvasói észlelés is. Amikor az olvasó azt mondja, hogy „nem láttam magam előtt a környezetet”, akkor valójában az író vizualitásának hiányáról beszél. Íróként azért muszáj minden érzékszervet használni, mert nem lehet tudni, milyen olvasó veszi kézbe a könyvet.

Így az első lépés, amit bevezettem az oktatásba, az a testérzetek (érzékszervi benyomások) tanítása volt. Ez könnyen tanítható, és tényleg sokat változtatott a szövegeken.

Indul az írók tanítása…

Először az Alapozó kurzus anyagát írtam meg, és a résztvevők visszajelzést kaptak tőlem, hogy milyen tehetségcsírát látok, illetve miben kellene fejleszteni a saját eszköztárat. Nagyon nagy élmény volt az íróknak.

Mellette meg hatalmas dühöt váltott ki azokból, akik szerint az írás csak tehetség kérdése, és pénzlehúzás bármilyen oktatás. Nagyon érdekes volt ez a gondolkozási logikátlanság, és az is, hogy a zenénél vagy más ágnál ez nem jellemző. (Ennek oka egyrészt az iskolai zsenikultusz, a másik az egyéni szorongás. Itt merült fel bennem először, hogy az írókkal mentálhigiénés szempontból is foglalkozni kéne.)

Úgy voltam vele, a további írói fejlődéshez ott a Boncnok, ami egy írástechnikai blog volt. A kétezres évek elején egyfajta hőskorszak zajlott, külföldi írástechnikai cikkek összegzése, fordítása ment, és ez alapköve lett a hazai modern írástechnikának. Amikor leállt a freeblog, megszerveztem, hogy át legyen mentve blogspotra. Gondoltam, az írók majd elolvassák, és akkor ez megoldja a problémáikat.

Nem oldotta meg. Elolvasták, és azzal jöttek vissza, hogy nem értik, vagy értik elméletben, de fogalmuk sincs, hogyan lehet a szövegben megvalósítani.

Gyakorlati oktatás kell

Ekkor jöttem rá, hogy a nagy írástechnikai területek kapcsán csak a gyakorlati oktatás működik, feladatok által kell tanítani.

Elsőnek kidolgoztam a Párbeszéd kurzust. Könnyen ment, leírtam, hogy íróként mit tudok megcsinálni egy szöveggel, pl. másféle hangja lesz a szereplőnek nem, életkor, szakma, jellem alapján. Megmutattam, hogyan lehet párbeszéddel sci-fi és fantasy világot építeni, milyen speciális elemek működnek jól, pl. szitokszavak, zsargon, speciális kifejezések és hogyan lehet kivitelezni mindezt. Belevettem a pszichológiai tanulmányokat is, pl. individualista és kollektivista társadalmak másságát, a hatalmi távolságot, és a szöveg maszkolását.

A Leírást viszont nem akartam tanítani, sem ekkor, sem később, mert magam sem vagyok vizuális. Erre külső tananyagírót kértem fel. (Az első anyag szépirodalmi struktúrákra épült és kb. öt évig tanították a kollégák. Ám a visszajelzésekből az látszott, hogy a résztvevők nem tudják igazán hasznosítani. Vajon miért? Ez is olyan probléma volt, ami megoldásra várt.)

Közben az Aranymosás zajlott, rengeteg kezdő szintű regényt olvastam. Egyre bővebb képet adott arról, hogy hányféle módon tud szétcsúszni a regények szerkezete.

Szükség volt itt is valamilyen oktatásra, de a szórakoztató irodalomban még csak neve sem volt a problémának. Míg a hibákat listáztam, egyre jobban foglalkoztatott, hogy az egész oktatás olyan, mintha levegőt markolnék.

A légüres tér és a keretrendszer hiánya

A szórakoztató irodalom egy lekezelt ág volt. A szépirodalmi elemzések itt nem működtek, a gondolkozás annyira más, hogy amikor a zsánerirodalomra alkalmazták a szempontokat, ráerőltetésnek tűnt. Valódi zsánerirodalmi szempontok a kiadóvezetők, szerkesztők fejében voltak jelen, de sokszor ott is csak intuitív módon, és nem összefüggő rendszerként.

Írástechnikailag egyáltalán nem létezett önálló keretrendszer. A pszichológiában vannak irányzatok, egy jelenséget lehet a neoanalitikus, kognitív, behaviorista vagy pár más szemszögből nézni. Itt viszont szó szerint a nullánál voltunk, alapok sem voltak.

De mi az, ami alap lehetne?

Nyilván a megfigyelésen kell alapulnia, valódi írók valódi problémáin. Az is kell, hogy ráépülhessenek a nagy írástechnikai területek.

A KIKE-hányados

Ekkor jutott eszembe Orson Scott Card KIKE-hányadosa. Ez akkoriban idehaza egy periférián lévő elmélet volt, afféle érdekesség, nem több. A lényege, hogy szerinte a regényeket a központi konfliktus alapján négy típusba lehet besorolni: környezet-, információ-, karakter-, eseményközpontú. A mű ezek egyikére épül.

Ez volt az a pillanat, ami olyan volt, mint egy megvilágosodás. Elsőként elemeztem a regényeket, hogy igaz-e (igen). Másrészt nekiálltam kibővíteni a KIKE-t és hozzákapcsolni más megfigyelésekhez is.

Rájöttem, nemcsak a regények konfliktusára igaz, amit Card mond, hanem valójában az íróra is. Létezik egy olyan, hogy írói preferencia és alapvető eszköztár.

Jellemző, hogy egy író rendszeresen karakterközpontú műveket ír? Igen. Mindig? Nem. Miért nem? Mert novellánál képesek váltogatni. Ám a regények kapcsán azt láttam, hogy igen, rendszeresen az egyik irány áll közel. A hosszabb mű során az író nem tud kilépni önmagából, és az az írói alapjait tükrözi. Oktatásban ez egy hatalmas és gazdag magyarázási terület lett. Rengeteg írói problémára választ ad.

De mi a helyzet az olvasókkal?

A moly.hu értékeléseit vissza lehet fejteni az írástechnika nyelvére. Nagyon sok ilyen véleményt olvasva, kirajzolódott bennem az is, hogy létezik olvasói preferencia, és nem véletlenszerű, hanem ugyanúgy mintázatba rendeződik. Az első vonala ennek a cselekmény–leírás tengely, van olyan olvasó, akit az egyik, van olyan, akit a másik vonz, de részben a KIKE alapján is rendeződnek. Tehát vannak, akik a regényben a karaktereket keresik, és hiába jó egy világ, nem fogja lekötni őket.

Sőt, rájöttem, hogy maguk a zsánerek is bizonyos preferenciával rendelkeznek. Például a felnőtt sci-fi világteremtős ága kifejezetten a környezetközpontú eszköztárat hívja be. Míg a romantika karakter-, vagy cselekményközpontú. Bizonyos írói hibák abból erednek, hogy más eszköztárral dolgozik az író, és nem veszi észre, hogy az alapokat is bele kell tennie. Ez rendkívül fontos gyakorlati pont volt. A KIKE az sff zsánerből indult, de ezzel ki lehetett terjeszteni a romantikára, krimire és más zsánerekre. Ebbe pedig bele tudott épülni az a megfigyelés, hogy egy hiba miért kardinális hiba az egyik helyen, miért nem az a másik zsánerben.

Döbbenten néztem a dolgot, talán kívül nem is érthető ennek a jelentősége, de ez volt az a pillanat, amikor a KIKE-hányados kibővítésével a fejemben összeállt az egységes keretrendszerem a szórakoztató irodalom oktatásához. Három évnyi megfigyelés és elemzés után megvolt a tengeren a világítótorony, ami utat mutatott. Ez lett az alapja az írók képzésének, és 2014-től a gyakornokok, majd 2015-től a szerkesztők képzésének is.

(Fontos dolog, hogy a KIKE-t nem kell tudnia az írónak (legtöbbször félre is értik), hanem ezt a tehetséggondozást végző szerkesztőnek kell tudnia, értenie. Sőt, ha a szerkesztő csak egy alzsánerben marad, akkor sem biztos, hogy kell neki, hiszen intuitív módon is boldogul a szűk nézőpontjával. Ám az olyan széleskörű oktatáshoz mesterkulcs, mint amit mi végzünk.

Másik fontos dolog szerintem, hogy az írástechnika nem egy szabályrendszer, ami azt mondja, „így kell” írni, hanem az adott megfigyelések leíró elemzése. Írni ösztönből és szívből kell, majd, ha egy írás félrecsúszik, akkor a javításban segít és objektív szakmai támpontot ad.)

„A dramaturgia a figyelem fenntartásának művészete”

Ezzel a mondattal indítottam hajdan az első dramaturgiai előadásomat.

Rengeteg regény szerkezete elcsúszott és ezt meg kellett oldani. A színház nagyon hasznos fogalomtárral és struktúrával rendelkezik. Átvettem onnan a dramaturgia fogalmát és bevezettem nálunk is. Ez írta le legjobban a problémát.

Elkezdtem plotpontról, meg háromfelvonásos szerkezetekről beszélni (ezek külföldi anyagok), és azt hittem, hogy mellé Egri Lajos kötete, A drámaírás művészete elég lesz, csak kezébe kell nyomni az íróknak. De nem így volt. Számukra nehéz volt átültetni a gyakorlatba, másrészt sok más problémával is küzdöttek. Ezek nagyon érdekes jegyzéket alkottak.

Rájöttem, hogy íróként ösztönös dramaturg vagyok, másrészt arra is, hogy semmit nem értenek a háromfelvonásos szerkezetből. Elkezdtem gondolkozni, hogy pontosan mi történik egy regényben. Hatalmas felismerés az volt, hogy mi is igazából a dramaturgiai ív.

Ma már talán nem is érthető ennek a jelentősége, hiszen, ez az elméletem is elterjedt, és sokan már alapvető tudásként megkapják, szerkesztők is ez alapján dolgoznak. De akkoriban rengeteg szövegelemzés kellett, sok író sok művét fejlesztettem, mire rájöttem a dramaturgia kulcsára.

A dramaturgiai ív valójában két részből áll, a történeti és érzelmi ívből. A legtöbb hiba akkor keletkezik, amikor ez a két sáv szétcsúszik. Az érzelmi ív alatt is két dolgot kell érteni. Az egyik a szereplők érzelmi íve, vagyis az út, amit lelkileg megtesznek. Ám van mellette egy másik ív is, ami hol kapcsolódik, hol elválik. Ez az olvasó és a szöveg érzelmi távolsága, amiben benne van az azonosulás, a szerethető szereplő témája is (illetve amikor ez szétnyílik), de egy nyelvi távolság is, aminek ekkor még nem volt neve.

Mi ez az új írástechnikai jelenség?

Már korábban észrevettem, hogy amikor leveszem a polcról a régi kedvenc könyveimet, sok közülük már untat. De eljött az idő, hogy találkoztam olyan írókkal, akik tíz-tízenöt évvel korábban még sikeres szerzők voltak, de most laposnak érződnek a regényeik. Az író ugyanúgy ír, semmi nem változott, összevetettem korábbi könyvével és az eszköztár ugyanaz. Mi lehet akkor a gond?

Pontosan ez. Hogy nem változott.

Ekkor vezettem be a narratív távolság fogalmát az oktatásba. Ki lehet mutatni azokat az nyelvi eszközöket, ahogy egy író közelebb húzza vagy távolabb tolja az olvasót, kilép és belép a szövegbe érzelmileg.

Rájöttem, hogy ez kapcsolódik egyrészt az érzelemábrázoláshoz és a zsigeri érzések kiemelt szerepéhez.

Másrészt megfigyeltem, hogy a narrációs stílus generációkra jellemző, és kb. húsz év alatt megújul. Az írók ma már más eszköztárral dolgoznak, mint a 2000-es években. Ez az oka annak, hogy fejlődés nélkül nem tud visszatérni a pályára az, akinek elavul a stílusa, hiába volt korábban ismert szerző. (Kivéve, ha nem veszti el a korral a kapcsolatot, a friss műveket olvassa, és intuitív módon alkalmazza belőle az új eszközöket. Vagy eljön tanulni.)

De a téma ennél is bonyolultabb, mert egyes zsánerekben gyorsabb a fejlődés, és ilyenkor ezek a területek felfutnak, sikeresek lesznek. Most az angolszász romantasy a legerősebb a narrációs technikákban, és ezért szippantja be az olvasót. Más zsáner meg le van maradva, pl. idehaza a sci-fi, és a történelmi, és veszít olvasókat. Lehet látni, hogyan szűkülnek be átenetileg egyes könyvkiadási területek.

A kor ugyanis változik, és a figyelemért harc megy a filmek, online játékok kapcsán. Az olvasó más szórakozást keres, ha egy regény nem tudja fenntartani a figyelmet.

Zseniképzés, avagy hogyan oktassunk másként…

De visszatérve a dramaturgiához… Még egy fontos pillanat volt. Rájöttem, hogy a horgokat is hozzá lehet kapcsolni a KIKE-hányadoshoz, de a fontosabb, hogy a zsánerhez is. Ezzel szintén fény derült pár probléma megoldására.

Később eljött a pont, amikor új alapokra helyeztem az oktatást. Fél év intenzív gondolkozás után bevezettem az általános íróképzés helyett a zsánerspecifikus íróképzést, ahol fókuszált módon megyünk bele az írástechnikába. A tehetséggondozásban folyó „zseniképzést” vettem alapul, ahol mikroképzésekkel részterületeket intenzíven fejlesztenek.

Ezek voltak a nagyobb és érdekesebb pontok. Rengeteg mást is leírtam, és bevettem oktatásba, például a young adult irodalom alapproblémáit és két korcsoporti jelenségét, vagy hogy a new adult irodalom változása hogyan alakult; a meseirodalom irányait, pszichológiai hátterét stb. A szerkesztőknek zsánerspecifikus szerkesztőképzést tartok, hogy képesek legyenek újító módon szerkeszteni a kortárs szórakoztató irodalmi írókat.

Hatalmas öröm, hogy ezek az elméletek elterjedtek, és ma már van támpont az oktatáshoz, javításhoz. A jelenségek leírását még mindig folytatom. Az irodalom ma is mozgásban van, fejlődik, változik. Roppant érdekes és nagyon szórakoztató ezzel foglalkozni.

Szeretettel várok mindenkit a szerkesztői kurzusaimon, illetve a kollégák is az írói kurzusokon. Folyamatosan új, speciális tananyagokat fejlesztünk, hogy lépést tudjatok tartani a korral, és elvarázsoljátok az olvasókat.

———————————————

Szeretnéd tudni, hol tartasz az író úton? Kérj eszköztárelemzést!