A könyves tartalomgyártók és a zsánerirodalmi kritika – Varga Bea cikke

Lassan egy hete izzik a TikTok irodalmi szekciója, mert egy író lekezelő hangnemben kiosztotta a könyves tartalomgyártókat. Úgy vélte, hogy aki nem író vagy kiadó, hanem csak „kiscsillag”, az ne írjon kritikát a könyvről, főleg ne érzelmek alapján. Ilyen vitát láttunk már eleget, sokan el is mondták, mi a baj az ilyen gondolatokkal. Azonban, ha mélyebben megnézzük, van egy kulcskérdés, ami a helyzet mögött lapul. Tényleg a könyves tartalomgyártók feladata a szakmai kritika?

A zsánerirodalmi kritika hiánya egy évtizedek óta fennálló ágazati probléma

A ponyva/trash/low irodalom – ezek mind a szépirodalmi közeg megnevezései – a régi időkben „nem voltak méltók” a kritikai figyelemre. Időnként egy-egy nagyon ismert populáris mű bekerült a szépirodalmi közbeszédbe, de ez inkább kivételnek számított. Az elmúlt húsz év során mindez sokat javult, a fiatal irodalmárok nyitottabbá váltak egyes szerzők felé, de ez egy viszonylag lassú folyamat. Az is látszik, hogy a populáris irodalmat még a saját szemszögből próbálják meghatározni, egyelőre hiányzik a szórakoztató irodalmi szemszög és szakmai értékítélet.

Vannak ugyan olyan szakemberek, akik értenek a zsánerirodalomhoz, de kevesen és ők jellemzően kiadóknál dolgoznak. Sem idejük, sem motivációjuk nincs más kiadók műveit véleményezni, meg ez általában nem is szerencsés szituáció.

Így kialakult az a helyzet, hogy sokan az influenszerektől várnak új utakat.

Milyen szerepet töltenek be a könyves tartalomgyártók a szórakoztató irodalomban?

Ezek a booktuberek, bookstagramerek, booktokerek stb. mind-mind rengeteget olvasnak, imádnak a könyvekről beszélni és örülnek a hasonló szellemi közegnek. Valójában olyanok, mint az ókori bárdok, akik a hős hírét viszik szerteszét, mesélnek boldog-boldogtalannak, hogy milyen nagyszerű az ő dicső harcosuk. Mondhatni ők a modern Kökörcsinek Geralt mellett. Persze, előfordul, hogy a bukásokat is „megéneklik”, vagyis azt, amikor rossz a könyv, és ez így van jól, hiszen az ő dolguk az olvasók tájékoztatása.

Mi történne, ha egy régi bárd nem az érzésekről mesélne, hanem arról, hogy a hőse milyen kardkezelési technikát alkalmazott, vagy hogyan fűzte be a bocskorát, vagy mivel tisztította a kardját? Ezek technikai részletek. Fontosak, persze, de a végeredmény szempontjából érdektelenek. Ha egy bárd nem a történetről énekelne, a vásári nép hamar szétoszlana, ugyanis erre a legtöbb ember nem kíváncsi.

Pontosan ez történne, ha egy könyves tartalomgyártó elfelejtené a célközönségét, azaz magát az olvasót. Ha nem érzésekről mesélnének, és nem a művet írnák le, akkor elveszítenék a saját követőiket. Sokkal hitelesebb és érthetőbb is, ha azt mondják, hogy „a közepe leült a könyvnek, kicsit untam, de a vége megint izgalmassá vált”, mintha úgy fogalmaznának, hogy „a dramaturgiai ív szétcsúszott, az érzelmi tetőpont átkerült a másik jelenetre”.

Egy szakmai vélemény megértéshez szakmai tudás kellene az olvasó részéről is. De minek lenne erre szüksége? Ő szórakozni szeretne, és meg szeretné tudni, hogy mekkora élmény az adott könyv.

Jobb könyves influenszer az, aki ért az írástechnikához?

Valójában nem. Teljesen felesleges az, hogy ismerjék a célközönség fogalmát, szerkesztési módszereket vagy írástechnikai témákat. Ahhoz, hogy korrekt szakmai véleményt tudjanak mondani, gyakorlatilag át kellene képezni magukat szerkesztővé, azonban ők is érzik, hogy könyves tartalomgyártóként ez felesleges, így viszont sokszor két szék között a földre esik a kritika.

Az olvasó elbizonytalanodik, hogy igazából milyen is az a könyv. Nekik semmit nem mond egy korrektül semleges, erősségekre-gyengeségekre egyaránt rámutató, szakzsargonos értékelés.

Az író sokszor dühös lesz, támadva érzi magát. Súlyosbítja a helyzetet, ha félrecsúsznak a fogalmak, ami gyakori dolog. Sőt, az is, hogy az értékelők szakmai tekintéllyel akarnak alátámasztani egy negatív kritikát és megalázni egy szerzőt, pl. amikor Mary Sue-nak nevezik valamelyik karaktert. Ezek után pedig könnyebb megsértődni a jóindulatra is.

A kiadók meg nem igazán látják ezt szakmainak, és nem is erre van szükségük. Nekik sokkal fontosabb az olvasói szemszög.

Miért kérik fel a kiadók a tartalomgyártót lektornak?

A tűpontos olvasói véleményért. Talán meglepő dolog, de a kiadók pont azt az intuitív ösztönt keresik, amivel az illető jó könyveket képes kiválogatni. Néha sokkal jobbakat, mint a szerkesztők.

Hogyan lehetséges ez?

A sokat olvasó ember, pláne, ha megszokta, hogy a könyvekről meg is fogalmazza a véleményét, valójában iszonyúan felkészült. A fejében dramaturgiai ívek vannak, karakterábrázolási metódusok, és számtalan toposz ismerete. Nincs tisztában ezzel, sem azzal, hogy amikor a célcsoport része ő maga is, akkor ezért működik kiválóan, hogy esetleg ő válogatja ki az új könyveket.

A szerkesztőknek nagy a szakmai tudásuk, tudnak regényeket javítani, de sokszor ők nem az adott célcsoportba tartoznak.

Több, mint egy évtizeden át koordináltam az Aranymosás regénypályázat szűrését, és hozzám futott be minden lektori, majd én írtam ezekről a weboldalra. Pozitív döntés esetén továbbküldtem a második lektornak, illetve végül én is elolvastam az általuk kiválasztott írásokat, majd mindezt a kiadóvezetővel átbeszéltem.

Az értékelők között voltak lektornak felkért bloggerek és voltak szerkesztők is. A szerkesztőktől írástechnikai véleményt vártam, de a tartalomgyártóktól egyáltalán nem, tőlük magát az olvasói élményt. Őket csak jól kellett kiválasztani, és csak a saját zsánerüket kapták, de utána nem kellett képezni őket. A lektori jelentés, amit leadtak egy jól érthető, tiszta olvasói vélemény volt, és ezt fordítottam át írástechnikai nyelvre. Néha, ha kellett belekérdeztem, hogy mit érez pontosabban, mi zavarja, vagy miért tetszett neki egy adott dolog.

Nemcsak a magyar, hanem a külföldi könyvek válogatását is kiválóan el tudják végezni a jó ízléssel és nagy olvasottsággal rendelkező tartalomgyártók.

Félrecsúszhatnak ezek a lektori vélemények?

Persze. Éppúgy, ahogy a szerkesztői vélemények is. Tévedhetetlenség nincs, és nem is kell, hogy legyen, pontosan ezért csapatmunka egy könyvkiadás. Legtöbbször három helyzetben láttam gondot.

Az egyik, amikor elkezd kiégni a lektor. Kevesen gondolnak bele, de a gyenge könyvek olvasása nem igazán álommunka. Egy pont után előfordul, hogy vannak emberek, akik belefáradnak.

A másik, amikor változik az ízlése és az érdeklődése. Van olyan, hogy „kinő” témákat, pl. már másra vágyik és nem skandináv krimire. Vagy az életkor előrehaladtával eltávolodik a fikciós irodalomtól és egy pont után a riportkönyvek és az életrajzok jobban lekötik. Vagy egy másik területet megismerve új és színes világot talál, pl. inkább megint young adult irodalmat olvas másodlagos olvasórétegként. Ilyenkor az az ösztönös intuitív értékelői mérleg elkalibrálódott, és így az értékelés is megváltozik.

A harmadik pedig, amikor valamilyen hiba erősen felbosszantja, pl. nem szimpatikus a főhős, aki hímsoviniszta megjegyzést süt el. Vagy a lektor a szakmája miatt tudja, hogy egy tény butaság a könyvben, és ez szakértői dühöt vált ki. Ezek néha könnyen javítható hibák is lehetnek, és ezt a szerkesztő pontosan fel tudja mérni. Persze a másik oldal is létezik, hogy a lektor ujjongóan boldog lesz valami miatt és túlértékeli a regényt, pl. végre olvasott aszexuális szereplők között romantikát, ami jelenleg ritka a könyvkiadásban.

A könyves világ egy csodálatos terület. Érdemes néha hátralépni és egy pillantást vetni a nagyobb képre, nemcsak a saját szemszögből megvizsgálni. A jelenlegi vita többek között azért keletkezett, mert egy író nem tudott kilépni a saját nézőpontjából, és nem kezelte helyén a könyves influenszerek közösségi szerepét és véleményét.

Értesülj mindenről időben, kövess minket facebookon!

Érdekelnek írói programok, kurzusok? Kattints az Eseménynaptárra!

Érdekel a szerkesztői munka? Varga Bea 2015 óta képez szerkesztőket, az országban egyedülálló tananyaggal. Bővebben itt.