Hogyan álmodjuk a jövőt? – a sci-fi világok alkotásának legnehezebb része – Kunos Anna cikke

A sci-fi különlegessége, hogy a jövőről szól. Ugyanúgy egy elképzelt világba kalauzol, mint a fantasy, azonban van egy érdekes aspektusa, ez pedig a visszaellenőrizhetőség.

Elméletileg minden SF műnél eljön az a pillanat, amikor az olvasók azt az évszámot és kort élik, amit a mű jósolt. A gyakorlatban ez nem mindig van így, rengeteg a “bárhol, bármikor” játszódó űrhajós történet, és persze annak is kicsi az esélye, hogy az ezer év múlva játszódó sci-fi művet 3024-ben bárki olvasni próbálja. Viszont a technológiai fejlődés és a sci-fi zsáner összefonódása tagadhatatlan.

De hogyan álmodjuk a jövőt? Miért van az, hogy van, akinek a műve már az írásakor elavult, másnak pedig évekkel később is aktuális?

Ma erre hozok pár gondolatot, és kezdjük is egy apró visszatekintéssel.

Az elménk torzítása

Gondoljunk arra, tíz évvel ezelőtt mit gondoltunk, hol leszünk? És ehhez képest hol vagyunk most?

Mennyire megmosolyogtató az akkori énünk elképzelése?

Az emberi elme egy fontos tulajdonsága, hogy amikor a jövővel tervez, a jelent “terjeszti ki”. Azzal számolunk, hogy ugyanazok lesznek az érdeklődéseink, érzéseink, személyiségünk, és a környezet is, csak éppen gazdagabbak leszünk, jobbak a szakmánkban, többek pár gyerekkel…

Vannak olyan váratlan faktorok, amikkel nagyjából lehetetlen tervezni, például nem meglepő, hogy a covid mindenkit készületlenül ért. Ami viszont izgalmasabb, hogy azzal sem tervezünk, amivel lehetne. Például a klímakutatók rengeteget magyaráznak arról, hogy a hasonló világjárványokra nagy esély van, mégsem számolunk ezzel. Egy idős, de egészséges szerettünk halálának lehetőségét sem vesszük figyelembe, akkor sem, ha tíz éven belül statisztikai alapon nagy esély van rá (azt meg pláne nem, hogy az ápolása vagy a gyászfolyamat hogyan fog hatni az életünk egyéb területeire).

Ha megkérdezünk embereket arról, milyenek lesznek az okostelefonok tíz év múlva, senki nem fogja azt mondani, hogy kihalnak, mert egy képernyőt fogunk agyi implanton keresztül irányítani, a számolási kapacitást pedig távoli kvantumszámítógépek biztosítják, így a készülék csak a távoli elérést biztosítja. Az átlagemberek inkább arra számítanak, hogy kisebbek lesznek, nagyobbak, vékonyabbak, gyorsabbak…

És az elmének ez a mechanizmusa az, ami miatt nehéz sci-fi világokat alkotni. Nagyon izgalmas régi sci-fi világokat keresni, és megnézni, mit gondoltak arról a korról, amiben mi most élünk.

Az 1990-ben kijött Cyberpunk 2020 szerepjátékban például rengeteg dolgot tudsz beültetni a testedbe, többek között egy szubdermális (bőr alatti) zsebet, amiben egy két óra hangfelvétel tárolására alkalmas videókazetta található. A beépített kamera minichipje pedig húsz fénykép eltárolására képes, és a karba épített képernyőn át nézhető.

Ehhez képest a technológiai implantok továbbra is a jövő zenéje, sőt, mivel már napi valóság az adathalászat, feltört platformok, vírusok, stb., így az emberek jelentős részének kifejlődött egy egészséges paranoiája az agyba vagy testbe ültetett számítógépek ellen. (Nem véletlen, hogy a fejlesztés alatt álló Neuralinkben a kapcsolat egyirányú, az implant nem küld információt az agyba, az továbbra is egy képernyőn jelenik meg.)

Ezzel szemben mennyiségben óriási fejlődések vannak, ma már a robotporszívónak van annyi számolási kapacitása, mint régen a szobányi számítógépnek, amivel a NASA csillagpályákat számolt. A húsz fotónyi tárhely és a videókazetta meg egyértelműen mosolygásra késztet.

Látható, hogy itt a tervezők ugyanazt a hibát követték el, amit mindenki, amikor a jövőre gondol. Ami folyamatokra ráláttak, azt továbbgondolták, de sok dolgot vettek fixnek, sok minden esett a vakfoltjukba.

Cserébe van, amiben igazuk volt, például a világ alapja, hogy államok helyett hatalmas cégek birtokolják a hatalmat – és, ha nem is úgy, ahogy elképzelték, de ez megvalósult, nemzetközi óriáscégeknél nagyobb tőke van, mint egy-egy kisebb országnál, munkahelyeket biztosítanak, illetve az olyan óriások esetében, mint a Google vagy a Meta, náluk van az információs előny. A Cyberpunk 2020-tól elszakadva ma már teljesen természetes, hogy a háború a virtuális terekre is kiterjed, vagy a választásokat online térben próbálják befolyásolni külső országok is.

A lényeg, amit fontos látni, hogy a sci-finek ugyanolyan erős része a társadalmi változás, és ez kölcsönhatásban működik a technológiával – a legtöbb sci-fi író ezt a részt felejti ki a történeteiből.

Látjuk, hogy igazán jól lekövetni a változásokat nehéz, de mindeközben vannak olyan sci-fik, amik inspirálták a fejlődést, például a felnyitható mobilokat a Star Trek ihlette, a Snowcrash sok mindent megjósolt a modern internetről és a VR technológiáról, vagy pl. a robot szót Karel Capek írta le először.

Szóval, az elménk torzítása egy létező hatás, és lehetetlen teljesen kikerülni, de mégis van, hogy sci-fi írók képesek álmodni a jövőt. A torzítást pedig lehet mérsékelni – nézzük meg, milyen lehetőségeink vannak.

A torzítások korrigálása – írjuk a jelent!

Először is, kikerülhetjük a problémát. Ha a harmincezer év múlvai jövőt írjuk, arról már lehetetlen becsülni, és az sem reális, hogy az akkoriak beszélnének bármilyen földi nyelvet, hát még, hogy pont a mi könyvünket olvasnák.

A zsáner nagy része ezt teszi, és rengetegszer az ilyen történetek más zsáner struktúráját követik egy scifi világban. A leggyakoribbak a kalandregények, de vannak YA disztópiák, romantikus történetek, stb.

Filmekből iskolapélda erre a Star Wars, az egész egy akciófilm űrhajókkal és különböző fajokkal. Annyira, hogy a zsáner elkötelezett rajongói vitatják, mennyire sci-fi. De a hétköznapi nézőknek jellemzően ez A Science Fiction Film, és a maga módján mindkét csoportnak igaza van. “Sci-fibb” példa a Végjáték, ahol Ender felnövéstörténete a történet magja, és a szerző egy elegáns húzással más időszámítást állított be, de azért sejthető, hogy a megjelenési dátum után vagyunk legalább száz évvel. Ugyanettől a szerzőtől a Múltfigyelők is ilyen, az emberi civilizáció összeomlása és újjáépítése után indul a történet, ami egy Kolumbusz korába visszatérő alternatív történelmi kalandregény.

Ugyanilyen biztonsági játék a jelent, vagy a következő tíz évet írni, és behozni valamit, ami benne van a közbeszédben. Erre aktuális példa a Marsi, ahol az “ember a Marson” téma már benne van a levegőben, és a szerző ezt tálalta egy jó stílussal. 

A példákból is látszik, hogy ez az út abszolút nem zárja ki a minőséget, sőt, a széles tömegek számára sokszor ezek a befogadható történetek. Íróként legtöbbször nem célunk a világ technológiai fejlődését inspiráló, vagy húsz év múlva is aktuális sci-fi világokat alkotni, mindössze szórakoztatni, és ahhoz ezek a megoldások tökéletesen elegek. A felsorolt összes példában fontos a világ, nem lenne nélküle konfliktus, egyszerűen csak máshol van a fókusz.

Ilyen helyzetben amire figyelnünk kell, hogy a művünk ne legyen elavultabb, mint a jelen. Például már most is vannak hőkamerák, távirányítható drónok, vagy interkontinentális rakéták. A japán drogmaffia drónokkal szállítja az anyagot, mert így csak egy-egy szállítmányt tudnak lekapcsolni a rendőrök, nem kapnak el embert (és visszakövetni is kevésbé tudják így). A rendőrség ehhez alkalmazkodott, és ők is drónokkal kezdtek vadászni a szállítmányozó drónokra.

Aki dolgokat árul Facebookon, napi szinten találkozik botokkal, akik vásárolni próbálnak, és már értelmesen tesznek fel kérdéseket.

Gyereknevelésnél vannak appok, amiket fel lehet telepíteni a telefonra, és folyamatosan küldi a szülőnek a gyerek helyadatait.

Ezeket azért írtam, mert rengeteg mű van, ami már a megírása pillanatában retro. Láttam olyat, ahol gyerekkarakter szabadon csatangol, és a szülei fél napig nem tudják, merre jár – és nem aggódnak. Ez húsz éve reális volt, ma már csak kivétel, az átlag szülő elvárja a bejelentkezést, a paranoidabb megfigyelőappot telepít.

Ugyanígy elavult a feltételezés, hogy száz év múlva élő kiszolgálás lesz egy átlag étteremben, hogy hihetünk a szemünknek, ha fotókról vagy videókról van szó, hogy egy chatbotot lebuktat a helyesírása, stb.

Társadalmilag hasonló a helyzet, nem reális, hogy egy nőt akár ma megszóljanak dohányzásért, megszokottá váltak a tetoválások, a színes haj, komoly párbeszéd van a testképzavarokról, rengeteg cikk a mentális egészségről, egészséges táplálkozásról, sportról, változnak a nemi szerepek…

Érdemes beszélgetni a kamaszokkal, fiatal felnőttekkel, jellemzően ők azok, akik a legjobban benne élnek a technológiában és a társadalmi változásokban is. Emellett sikeres young adult (YA) realista irodalmat olvasni, mert ők jellemzően jól adják át a jelent, ott az ujjuk az aktuális trendek ütőerén. Szintén érdemes körbenézni más kultúrákban, Japán különösen jó kreatív technológiai szempontból.

Első ránézésre bizarrnak tűnhet, hogy a jó sci-fihez a YA az út, de ha túl vagyunk harmincon, és nem a trendekhez közel dolgozunk (az IT biztonsági szakemberektől kezdve a social media marketingesen át a szociológusokig), akkor nagy eséllyel a “mi világunk” idősebb, mint a jelen.

A torzítások korrigálása – írjuk a jövőt?

A zsáner nagy része az első úttal dolgozik, vagy, ha a középtávú jövőt választja is, nem célja a hitelesség. A második út, a becslési hiba korrigálása már inkább a hard sci-fi területe. Az elsőhöz az kell, hogy a világ jelenében éljünk, a második viszont elsősorban azok számára van nyitva, akik a “jövőt élik”. Akik technológiai trendeket becsülnek, tudományos területen kutatnak, politikai és gazdasági elemzők, szociológusok… azok, akiknek a munkájuk, hogy a saját szűk területükön tisztában legyenek azzal, merre haladunk, mi a reális. Nem véletlen, hogy én is mesterséges intelligencia kapcsán a leghitelesebb kéziratot egy MTA dolgozótól láttam.

Átlagemberként ezt rengeteg kutatómunka pótolni, főleg, mert enélkül a rálátás nélkül az alapötletünk maga lesz hiteltelen. Szóval már az ötletelés előtt érdemes elkezdeni belemélyedni a minket érdeklő terület jövőjébe. Mit mondanak az elemzők? Milyen publikációk jelennek meg tudományos folyóiratokban? (Nekünk sokszor elég a cím és az absztrakt.)

Az internet korában rengeteg ember van, aki imádja, amit kutat, és beszél is róla, kövessünk be párat!

A szakértők legnagyobb hátránya, hogy egy területen képesek jósolni. Klímakutatók előrejelzik a klímakatasztrófa várható lefolyását, de jellemzően nem látják át, milyen technológiai újítások javíthatnak a helyzeten. És ez fordítva is igaz, más területek elemzői a klímaválsággal nem számolnak. Átlagemberként éppen ezért ez az, amiben többet tudunk adni. Gondoljunk végig minél több területet, ne felejtsük ki a társadalmat sem.

Összességében, amikor sci-fi világot teremtünk, elsőnek érdemes felfedeznünk, mi a mi világunk évszáma. Képbe kerülni a jelennel, és aztán merészen újat álmodni!

Jó írást, jó kutatást!

– Kunos Anna

Értesülj mindenről időben, kövess minket facebookon!

Érdekelnek írói programok, kurzusok? Kattints az Eseménynaptárra!