Róbert Katalin

– író, szerkesztő, kreatív írás oktató –

Róbert Katalin 2015 óta foglalkozik hagyományos kiadói keretek között szórakoztató irodalmi szerkesztéssel. (Előtte fanficíróknak és kezdő íróknak segített tanácsokkal, bétázással, szövegjavítással.)

Az elmúlt évek során számos sikeres magyar szerző regényét szerkesztette meg (pl. Rezeda Réka, On Sai, Tavi Kata), fordítás utáni szerkesztéseket is végez, többek között Alice Oseman, Marissa Meyer, Jennifer L. Armentrout vagy Coleen Hoover nagy sikerű regényeinél, valamint fordítóként jegyzi a Heated Rivalry – Forró viszály sorozat alapjául szolgáló regényeket. Éveken át dolgozott a Könyvmolyképző Kiadónál, ahol segítette a kezdő írók kéziratfejlesztését, illetve az Aranymosás Irodalmi Válogató egyik lektora volt.

Jelenleg szabadúszó szerkesztőként dolgozik, emellett kreatív írás kurzusokat és személyes mentorálást tart íróknak, illetve szupervízióval, személyes tanácsadással és egyes kurzusok műhelyvezetőjeként segíti a szerkesztők képzését a Tehetség Íróstúdiónál. Rendszeresen tart workshopokat, előadásokat az írás iránt érdeklődőknek.

A Tehetség Íróstúdiónál tartott friss kurzusaiért és előadásaiért katt ide.

2014-ben jelent meg első regénye, ifjúsági művei a fiatal olvasók mellett az idősebb korcsoportot is megfogják, felnőtteknek, fiatal felnőtteknek írt regényeiben egyszerre bűvöli el az olvasókat, és foglalkozik mély témákkal.


Publikációs lista

Heteira néven:

  • A sárkány szívéven (2025, Könyvmolyképző Kiadó)
  • A szerelem határai (2024, Könyvmolyképző Kiadó)
  • Tündéralku (2023, Könyvmolyképző Kiadó)
  • A hold vonzása (novelláskötet, 2022, Könyvmolyképző Kiadó)

Róbert Katalin néven:

  • Halld a szív szavát (2021, Könyvmolyképző Kiadó)
  • Keresd az igazit! (Lélekfény 1., 2019, Könyvmolyképző Kiadó)
  • Válassz engem! (2018, Könyvmolyképző Kiadó)
  • 6 hét a világ (2018, Könyvmolyképző Kiadó)
  • Szelídíts meg! (2017, Könyvmolyképző Kiadó)
  • Kezdjetek el élni! (2015, Könyvmolyképző Kiadó)
  • Szívből, színből, igazán (2014, Könyvmolyképző Kiadó)
  • Nalávia titka (meseregény, 2014, Naphegy Kiadó)

Novellák (Könyvmolyképző Kiadó):

  • Szélcsókolta (Sárkánybűbáj, 2026)
  • Szeretnél egy kiscicát? (Csak mi ketten, 2022)
  • Próbarandi (Nem vagy egyedül, 2021)
  • Downdog (Szerelem a Corona idején, 2020)
  • Ugrás az ismeretlenbe (Gyöngyfüzér, 2019)
  • Szemed virága (Vágyom rád, 2019)
  • Nyakamon maradsz (Meghitt pillanatok, 2018)
  • Holdvilág piknik (Érints meg!, 2017)

Regényei kaphatók Róbert Katalin néven, illetve Heteira néven is a Könyvmolyképző Kiadónál és a nagyobb könyvesboltokban.