
M. Szűcs Judit
Molnárné Szűcs Judit gyerekkora óta lelkes olvasó, felnőttként pedig komolyabban érdeklődni kezdett a könyves szakma iránt, és szeretett volna ő is a részese lenni. Így talált rá a szerkesztésre, és kisfia születése után elég motiváltnak érezte magát, hogy belevágjon egy új szakma elsajátításába. 2023-ban csatlakozott be a Tehetség Íróstúdió Modern Szerkesztőképzésébe, majd 2026-ban sikeres vizsgát tett.
A képzésen az összes jelenleg elérhető kurzust elvégezte, és szakmai napokon folyamatosan bővíti a tudását. Így a naprakész ismeretek mellett gyakorlati tapasztalatot szerzett többfajta zsánerben és különböző korcsoportok számára íródott szöveg szerkesztésében, kiadóknak szánt lektorálásban, írók számára végzett regényfejlesztésben és angol fordítás utáni szerkesztésben is.
2025-ben részt vett az újraindult Átjáró Magazin novellapályázatának előszűrésében.
Jelenleg szabadúszó szerkesztő és a Tehetség Íróstúdió írókurzusain segédoktató.